Hazatért a hazatérő

Felavatták Gyárfás Jenő szobrát

A fennvalónak is kedves, hogy Sepsiszentgyörgy városa szobrot állított Gyárfás Jenőnek: napsütésben állhatták körül az eseményre szép számban összesereglettek a képtárat, melynek bejárata mellett tegnaptól az a festő hívogatja a látogatókat, kinek nevét is viseli az intézmény. Személyiségét, de a várost is, amiért neves szülötteit megbecsülni tudja, többek között Kelemen Hunor kulturális miniszter méltatta.

Az ünnepi beszédek sorát Antal Árpád András polgármester nyitotta, elmondva, azért költ Sepsiszentgyörgy önkormányzata pénzt szobrokra, mert a városvezetés fontosnak tartja, lakói magukénak érezzék a szimbolikus teret is, ezért az intézményeknek, utcáknak azok nevét adják, kik itt éltek, alkottak, kik úgy szerették városukat, mint mostani lakói. Vannak szobrok a városban, a Bronz Béla vagy a képtártól karnyújtásnyira a Mihai Vitézé, mennyire érezzük magunkénak azokat, és mennyire a Gyárfásét, nem kérdés ez azok számára, kik — akár Gyárfás Jenő — hazajöttek vagy itthon maradtak, mert itt akarnak élni, boldogulni.

Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lámpavivőnek nevezte Gyárfás Jenőt. Egyes művészettörténészek szerint azzal, hogy Gyár­fás München, Budapest helyett Sepsiszent­györgyöt választotta, életművének rosszat tett; de hogy hazajött, hogy nagyméretű kompozícióit itthon alkotta meg, vizuális kultúrát teremtett Háromszéken. És amit kevesebben tudnak: nem csupán alkotni tért vissza szülővárosába, de európai bolyongásai során mindig azt kutatta, hogyan tudná a székelység felemelkedését szolgálni. Ezért hát olyan embernek állít emléket szobra, aki velünk volt, velünk van az idők végezetéig, zárta beszédét.

Sepsiszentgyörgy magyar közössége ismét hitet tett amellett, mind közt a legfontosabb számára a kulturális értékmentés és értékteremtés — jelentette ki Kelemen Hunor. Gyárfás Jenő különleges alakja az erdélyi képzőművészetnek, példamutató nem csak alkotásaival, hanem ahogy élt is, itt teremtett szellemiséget, ezért több, mint képzőművész — ezért ő sarokkő, fejtette ki. Választásával, hogy hírnevet, gazdagságot odahagyva hazatért, példája annak: lehet és kell értéket teremteni. Szobra pedig, mely a térnek újabb jelentőséget ad, legalább annyira iránymutató, mint élete volt — tette hozzá.

Balogh György, a Magyar Köztársaság Csík­szeredai Főkonzulátusának konzulja szerint boldog az a társadalom, amely pénzínséges időkben is emléket állít nagyjainak, ezáltal magát tiszteli meg. Hiszem, Gyárfás Jenő szobra százötven év múlva is itt áll majd, mondta, majd Antal Árpád András és Kelemen Hunor leleplezte Erdély első egész alakos, képzőművészről készült szobrát.

Az ünnep a képtárban tartott kiállításmegnyitóval és az alkotásaikat bemutató két képzőművészről a Pallas-Akadémia Kiadó Műterem sorozatában megjelent albumok bemutatásával folytatódott. Elöljáróban Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke beszédében kiemelte, kulturális gyökerek nélkül nincs fejlődés, erre kell és lehet is találni pénzt. A kiállítókat az albumban művészetükről tanulmányt jegyzők mu­tatták be, Gazda József úgy méltatta Köllő Margitot, mint ki korunk széteső világát próbálja összefogni úgy, hogy benne van a szétesés és az összefogás is, Jánó Mihály pedig Sárosi Csabát nem kisebb jelzővel illette, mint ,,csalafinta zseni”, aki mindent lerajzol.

Váry O. Péter, Háromszék, 2010. október 4., hétfő

Gyárfás Jenő egész alakos szobrát leplezték le Sepsiszentgyörgyön

Gyárfás Jenő festőművész egész alakos szobrát leplezték le tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak a festőről elnevezett Gyárfás Jenő Képtára előtt. A Vargha Mihály szobrászművész által megálmodott alkotás egyszerre hagyományos és modern, a festőt elmaradhatatlan köpenyében ábrázolja, egyik kezében ecset, a másikban paletta, ott áll a képtár bejárata előtt, mintha belépni készülne. A székelyek nagy festőjének szobrát Sepsiszentgyörgy önkormányzata állíttatta.

Gyárfás Jenő festőművész egészalakos szobrát leplezték le tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak a festőről elnevezett Gyárfás Jenő Képtára előtt. Vargha Mihály szobrászművész alkotása egyszerre hagyományos és modern, a festőt elmaradhatatlan köpenyében ábrázolja, egyik kezében ecset, a másikban paletta, a képtár bejárata előtt áll, mintha belépni készülne.

A székelyek nagy festőjének szobrát Sepsiszentgyörgy önkormányzata állíttatta. A szoboravató ünnepségen Antal Árpád polgármester elmondta, fontosnak tartja, hogy az iskolákat, utcákat, tereket azokról nevezzék el, akik a városban éltek, alkottak – ilyen a város híres szülötte, a székelyek festője, Gyárfás Jenő is. Az emlékművet magukénak érzik majd a város polgárai és meghatározó lehet a székely képzőművészetben és mentalitásban egyaránt, vélte az elöljáró. Vargha Mihály, az alkotó, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Gyárfás Jenőről elmondta, vívódó, késő romantikus képzőművész volt, akinek belső harcait festményei tükrözik. Külföldről hazatérve nagyméretű festményeit – Gábor Áron halála, Tetemrehívás, Disznóölés – Sepsiszentgyörgyön, a Debren utca magányában alkotta meg, mintegy vizuális kultúrát teremtve Háromszéken.

Műkritikusai gyakran mondogatják, Gyárfás életműve talán megsínylette, hogy Budapestről, Münchenből díjakat, gazdag mecénásokat hátrahagyva hazatért, de ha nem jön haza, lehet ma a róla elnevezett képtár nem működne, mutatott rá Vargha. Kelemen Hunor művelődési miniszter szerint Gyárfás Jenő példamutató alakja a XIX. századi képzőművészetnek, nemcsak alkotásában, hanem személyiségében is, hazatért Sepsiszentgyörgyre és ott teremtett szellemiséget, megmutatva, hogy Székelyföldön lehet és kell értéket teremteni.  A szobrot Antal Árpád és Kelemen Hunor leplezte le. A szoboravató után a képtárban megnyitották Köllő Margit és Sárosi Csaba textil, illetve grafikai tárlatát. A kiállító művészekről megjelent könyveket a szerzők, Gazda József és Jánó Mihály mutatta be.

Bíró Blanka, Krónika, 2010. október 4.

A jelen értékeit is fel kell mutatni

A „Képzőművészetek Éve Háromszéken” nevet viselő rendezvénysorozat szoboravatást követő mozzanatát, Köllő Margit grafikus, textilművész és Sárosi Csaba grafikus tárlatának megnyitója, valamint a művészetükről írt tanulmánykötetek bemutatása képezte.

A Gyárfás Jenő képtárban Kelemen Hunor kulturális miniszter jelenlétében lezajlott eseményt megnyitó Varga Mihály múzeumigazgató, elmondta, hogy az év folyamán nem csak a múlt, hanem a jelen értékeinek felmutatására is törekedtek. Eme igyekezet azonban a művészek munkásságának értékelése nélkül szárnyaszegett lenne, ezért róluk szóló tanulmányok megírására ösztönözték az erre hivatott szerzőket. Ennek eredménye Gazda Józsefnek és Jánó Mihálynak a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában, a most kiállító művészekről megjelent könyve is.

Az utána felszólaló Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott a képzőművészeknek, amiért láthatóvá teszik számunkra történelmi múltunk egy-egy korszakát, de ugyanakkor a jelent is értelmezik. Meggyőződése szerint kultúra nélkül nincs fejlődés, ezért még a szűkös időkben is meg kell találni támogatásának lehetőségét.

Az eseményt a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó képviseletében méltató Sarány István, Nietzsche nyomán a művészet legfontosabb feladatának az élet megszépítését tartja. Véleménye szerint a Székelyföld múltbéli és jelenlegi alkotótábora ennek a küldetésnek eleget tett és tesz, ezért méltó a megemlékezésre és népszerűsítésre.

Ezt követően Gazda József író, műkritikus, a Köllő Margit munkásságát bemutató és értékelő tanulmány megírója, Gyergyó, Csík és Háromszék képzőművészeinek alkotó tevékenységét értékelte és hasonlította össze. A művésznő egyediségét a munkáiból sugárzó lelki telítettségben és korunk széteső világának az összefogására való törekvésében látja.

Végezetül, Jánó Mihály művészettörténész Sárosi Csaba látás és láttatás módjának lényegét körvonalazva, rövid, de velős hozzászólásában mindent lerajzoló csalafinta zseniként jellemezte a grafikust.

Köllő Margit Gyergyócsomafalván született, 1944-ben. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Brassóba, majd Sepsiszentgyörgyre kerül, ahol jelenleg középiskolai rajztanárként tevékenykedik.

1973, 1976, 1988, 1991-ben Brassóban, 1992-ben Kézdivásárhelyen, 1993-ban Sepsiszentgyörgyön voltak egyéni kiállításai. 1993-ban résztvevője volt a Budapesti Vármegye Galéria egy csoportos tárlatának is.

A Műterem sorozat most megjelent kötetében a szerző így ír róla:

„Köllő Margit az erdélyi magyar művészet kimagasló egyénisége. Halk, visszafogott alkat, művei ugyancsak visszafogottak, halkra hangoltak. De épp ebben a halkságukban rejlik igazi értékük. Halkra hangolja mély gondolatait, korképét – és képet ad a korról –, világlátását – látja a világot. Kifejezi sorshelyzetünket, mindezt valahol belülről, a lélek mélyéről szemlélve és a lélek mélységeivel, gazdag lelkiséggel rezdítve ki magából. Kezdetben Brassó, majd Háromszék művésze, de nem brassói-háromszéki mércével mérhető.”

Egyéniségét és munkásságát ennél áthatóbban nehezen lehet jellemezni.

Sárosi Csaba Szászrégen szülötte, ahol 1951-ben látta meg a napvilágot. Szintén a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végez, 1980 óta Kézdivásárhelyen tanít és alkot.

1982, 1984, 1986, 1989, 1990, 1995 és 1996-ban Kézdivásáérhelyen,1982-ben Gyergyószentmiklóson, 1989-ben Brassóban és Kovásznán, 1996-ban Hatvan városában voltak egyéni kiállításai.

Csoportos kiállításokon, Sepsiszentgyörgytől , Kézdivásárhelytől és Brassótól, Hatvanon, Gyulán és Mezőhegyesen át, Budapestig bemutatkozott.

“A szülőföld tájélménye hangsúlyozott motívumként jelenik meg a gyergyói születésű, Kézdivásárhelyen élő és alkotó Sárosi Csaba képzőművész grafikai lapjain és festményein. Sárosinál, akárcsak az erdélyi képzőművészek legjobbjainál, a természethez fűződő viszony megjelenési módja nem torkollik panteisztikus vagy bukolikus tájábrázolásba. Méltatói gondolati grafikáknak nevezi Sárosi alkotásait. A rajzokban a létélmény esztétikai visszatükrözése súlyos gondolati tartalmat hordoz.”- Olvashatjuk a Műterem sorozatban megjelent kötetben róla.

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó, 2010. október 8.

Jutalomjátékok

Nagy előadóművészek különleges fellépéseit nevezik bensőségesen ju­talomjátéknak. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Köllő Margit és Sárosi Csaba kiállításai a képtárban igazi, hamisítatlan jutalomjátékok.

Két művészt sodort egymás mellé a nagy rendező, a véletlen.

S ama elhanyagolhatatlan tény, hogy egy időben jelentek meg albumaik a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában.

Két magányos, de alkotó magányában szívósan építkező művészt, akik — s ezt is fennhéjázás nélkül állíthatjuk műveik ismeretében — nemzedékeik legjobbjai között vannak… Ezt a tényt tudatosította a figyelmes nézőben a két egymás mellé sodródó tárlat, s bizonyítják Gazda József Köllő Margitról és Jánó Mihály Sárosi Csa­báról figyelemre méltó empátiával megírt tanulmányai is.

Az a körülmény, hogy Köllő Margit is kiállít grafikákat, gyönyörű textíliái mellett, és Sárosi Csaba is válogat grafikáiból, csábíthatna akár az összehasonlításra is, de ennek nincs sok értelme, noha az eltérő technikák ellenére nyilván vannak a művészeknek közös jegyeik, s a világ sorsáért, a környezet romló állapotáért érzett felelősség is rokoníthatja őket, de mégis úgy gondolom, méltányosabb, ha külön beszélünk ezekről a művekről. Nem mindegy ugyanis, miről s hogyan beszélünk, noha egyetérthetünk Ivan Bunyinnal: mindenki, aki él, megérdemli, hogy szóljunk róla, hát akkor azok a művészek, akiknek kiállításait jutalomjátékként minősítettük…

Sárosi Csabáról csak szubjektíven szólhatok, elfogultságomat vállalva, tekintve, hogy különös rajzait és elbűvölő könyvét, a Bestiáriumot (azóta sem jelent meg?!) még a hetvenes évek végén láthattam, s azóta figyelem különféle kiállításokon, hova és merre viszik démonai. Jánó Mihály a kiállítás megnyitóján csalafintának nevezte, és megállapította róla, hogy mindent lerajzol. Ezekhez nincs mit hozzátenni. Két­ségtelenül fantasztikus rajzkészsége van, s a romániai magyar könyvkiadás egyik nagy hibája, ha nem bűne, hogy illusztrátorként nem foglalkoztatják. Így aztán ő talál ki történeteket magának, rajzai szinte felélednek a nézőben, elkezdik élni külön életüket, történetük van, méghozzá elmesélhető történetük, s ez a tény is rendkívül szuggesztívvé teszi különben is közvetlen rajzait és képeit. Hogy a közvetlenség ilyen fokára elérni mit is jelent, azt legfeljebb egy másik grafikus méltányolhatná… Címeiről is külön lehetne értekezni, irónia és dac van bennük, önirónia és kérlelhetetlenség (Bár szívem fekete, Undor nyála szájamon, Játszma vesztésre, A szék lovag stb.).

Műveiben sok a visszatérő, egymást metsző, továbbvivő, esetleg épp terrorizáló motívum, mégis meglepően egységes képét mutatják annak, ahogyan Sárosi látja ezt a nekünk megadatott leggyönyörűbb világot, s külön érdekessége kiteljesedő művészetének a különféle technikák bravúros alkalmazása és keverése. Ez és a kollázs térhódítása s tudatos alkalmazása is bizonyítja, hogy aszketikus alkata és visszahúzódó természete, magányossága ellenére sem fenyegeti az önismétlés veszélye. Nézzük meg közelebbről két figyelemre méltó művét. A Játszma vesztésre két síkján pereg a nagy közös történet, egy tornyot rohamoz felül egy tank, míg alul karddal esnek egymásnak a vitézek. Igen, a történelem önmagát ismétli, mondhatnánk, de jó, ha időnként ilyen szinten tudatosítják bennünk, mert Sárosi Csa­bából hiányzik az egyszer volt (hol volt, hol nem volt?) agitátorok vakhitű kételye, ő senkit semmiről nem akar meggyőzni, meglepő empátiával szemléli a lerajzolandó világot. A szék lovagban például egy üres, eléggé rozoga széket láthatunk az előtérben, nyomasztóan, mondhatni, baljósan fekete háttér előtt. Egy üres szék, amivel bármi megtörténhet, bárki helyet foglalhat rajta, lovagjára vár. Jó három évtizede írtam le, humoros, bájos, csalafinta analízisei egy, a világ állapotáról folyamatosan készülő, nyomasztó szintézis irányába mutatnak… A folyamat azóta is tart.

Ha Sárosi Csabáról, bevallottan, szubjektíven szóltam, hogyan beszélhetnék Köllő Margit tragikusabbra hangolt művészetéről? A sors furcsa tréfája, hogy az ő művészete, ha nem is kerülte el figyelmemet — hát hogyan is kerülhette volna el a számtalan csoportos kiállításon látható, kivételes technikai tudással készített textíliája például, vagy összetéveszthetetlen grafikái? —, azon kevés háromszéki művész közé tartozik, akivel nem készíthettem interjút, következésképpen műtermében sem járhattam. Ami késik, remélhetőleg nem múlik, fecsegés helyett inkább a műveiről…

Van egy csodálatos rajza, amelyen az alábbi fohász olvasható: ,,Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, mint a sír.” A figyelmes néző meglelheti ezt a művet megszőve is, noha a másik teremben érdemes lett volna kipróbálni, hogyan hatottak volna egymás mellett?!

Gondolom, frenetikusabb hatást keltettek volna!…

Noha a hatás felejthetetlen és kivételes, mert igazi nagyságot árasztó mű: a rajz és a szőnyeg esetében is frenetikus, egészen egyszerűen elragad valami mélabús, melankolikus, mégis, tragikusra hangolva is erőt sugárzó és belőlük áradó szenvedély, és nem is ereszt el, velünk marad, amíg a művésznő különös világával ismerkedünk. Pedig igazán lenne, ami elvonja a figyelmünket ettől a fáradhatatlanul és akár egy sivatagban felejtett rádió, kitartóan sugárzó kettős műről, a textíliák közül különösen a döbbenetes hatású, fákat ábrázoló szőnyeg felejthetetlen, benne lüktet a fájdalom a veszteségekért, a természetért érzett s átélt aggodalom…

Köllő Margit tragikus művei a teremtésért, a pusztulás ellen készülnek, noha — s ez is közelíti Sárosi Csabá­hoz — benne sincs semmi hajdanvolt agitátorok szenvedélyes hittérítő szelleméből.

Nem meggyőzni akar, hanem bemutatja a világot úgy, ahogyan ő látja. Leltározza a világot, az időt, saját elkerülhetetlenül fogyó idejét is, figyelemre méltó Főidő, Részidő, Örökidő című hármas műve, amely a régi tanítást idézi fel dacosan, vonzóan, felejthetetlenül a mindent megzabáló, könyörtelenül elfogyasztó iszonyatos időről…

Ha jól értem, erről szól rendkívüli erővel a melankolikus Osonó idő, el nem küldött levelek című szőnyeg is, vagy a Foszladozó repülőszőnyeg. Itt ismét felfigyelhetünk Köllő Margit sajátos, nézőjét mintegy delejező művészi erejére, művei, akár az örvény, szippantanak magukba, nem eresztenek, el lehet veszni bennük, mint egy labirintusban. Végül gyönyörű, s mi másról szól megint, mint az annyiszor megidézett időről, A hervadás vörös virága is, amely szintén fullasztó hatással van nézőjére, de erről érdemben talán csak versben beszélhetnék, ha nem is itt és nem is most.

Igen, két kivételes tehetségű, aszketikus művész jutalomjátékát láthatjuk a képtárban. Mindenkinek érdemes megnéznie őket…

Bogdán László, Háromszék, 2010. október 9., szombat

Kettős könyvbemutató és tárlat a Kriterion Galériában

Betekintés Köllő Margit és Sárosi Csaba művészi világába

Október 26-án, kedden 18 órától Köllő Margit textilművész és Sárosi Csaba grafikusművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítás-megnyitójára kerül sor a csíkszeredai  Kriterion Galériában. A köteteket Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese ismerteti, a tárlatot Márton Árpád képzőművész nyitja meg.

"Köllő Margit az erdélyi magyar művészet kimagasló egyénisége. Halk, visszafogott alkat, művei ugyancsak visszafogottak, halkra hangoltak. De épp ebben a halkságukban rejlik igazi értékük. Halkra hangolja mély gondolatait, korképét – és képet ad a korról –, világlátását – látja a világot. Kifejezi sorshelyzetünket, mindezt valahol belülről, a lélek mélyéről szemlélve és a lélek mélységeivel, gazdag lelkiséggel rezdítve ki magából. Kezdetben Brassó, majd Háromszék művésze, de nem brassói-háromszéki mércével mérhető" - e szavakkal ajánlják az olvasóknak a Gazda József által szerkesztett Műterem sorozat új albumát.

Köllő Margit Sepsiszentgyörgyön élő textilművész 1944. március 27-én Gyergyócsomafalván született. Tanulmányait 1969-ben a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végezte. 1990-től Sepsiszentgyörgyön középiskolai tanárként dolgozik. A MAOE tagja. 1996-ban elnyerte a szombathelyi Textil Biennálé fődíját. 1973-tól kiállító művész. Grafikáit, textilalkotásait rendszeresen bemutatja Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, de volt már kiállítása Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és Veszprémben is. Csoportos bemutatói voltak Budapesten, Franciaországban, Lengyelországban, Torontóban valamint több dél-amerikai országban.

"A szülőföld tájélménye hangsúlyozott motívumként jelenik meg a gyergyói születésű, Kézdivásárhelyen élő és alkotó Sárosi Csaba képzőművész grafikai lapjain és festményein. Sárosinál, akárcsak az erdélyi képzőművészek legjobbjainál, a természethez fűződő viszony megjelenési módja nem torkollik panteisztikus vagy bukolikus tájábrázolásba. Méltatói gondolati grafikáknak nevezi Sárosi alkotásait. A rajzokban a létélmény esztétikai visszatükrözése súlyos gondolati tartalmat hordoz" - olvasható a Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatában múlt hónapban kiadott albumban, melyet Jánó Mihály művészettörténész szerkesztett.

Sárosi Csaba Szászrégen szülötte, ahol 1951-ben látta meg a napvilágot. Szintén a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, mestere Feszt László. 1980 óta Kézdivásárhelyen él, tanít és alkot. 1982, 1984, 1986, 1989, 1990, 1995 és 1996-ban Kézdivásáérhelyen, 1982-ben Gyergyószentmiklóson, 1989-ben Brassóban és Kovásznán, 1996-ban Hatvan városában voltak egyéni kiállításai. Csoportos kiállításokon vett részt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Brassóban, Budapesten, Hatvanban, Gyulán és Mezőhegyesen egyaránt.

Iochom Zsolt, Székelyhon.ro, 2010. október 22., péntek

A 21. század grafikával megfogalmazott fintora és textíliákon tolmácsolt üzenetei

Köllő Margit textilművész és Sárosi Csaba grafikusművész kiállítását nyitották – könyvbemutatóval  egybekötve – kedden este a csíkszeredai Kriterion Galériában. A köteteket Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese ismertette, a tárlatot pedig Márton Árpád képzőművész méltatta.

 „A művészet első feladata, hogy megszépítse az életet” – indította megnyitóbeszédét Friedrich Nietzsche gondolatával Sarány István.

„Ha visszatekintek a délutáni történésekre, be kell látnom, igaza van a filozófusnak. S ha végignézek az itt kiállított munkákon, egyre erősödik bennem ez a meggyőződés. A Székelyföld sok neves művészt adott a magyarságnak. Barabás Miklós születésének évfordulója kapcsán nem véletlenül üljük a háromszéki képzőművészet évét, nem véletlenül állított emléket Háromszék székvárosa Gyárfás Jenőnek, felavatva Vargha Mihály gyönyörű alkotását, s nem véletlenül nyílik ma kiállítás két jeles kortárs alkotó – Köllő Margit és Sárosi Csaba – munkáiból. A tárlatnyitó egyúttal pedig könyvbemutató is, két háromszéki művészeti író, Gazda József és Jánó Mihály írt értő és érző értékelést a már említett két művész munkásságáról. A két kötet a Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem-sorozatában jelent meg, a Székely Nemzeti Múzeummal és a háromszéki megyei önkormányzattal szoros együttműködésben. A sepsiszentgyörgyi és a csíki intézmény közösen tett a Háromszéken kiteljesedett, de gyergyói gyökerű művészek munkásságának népszerűsítése érdekében” – tette hozzá.

Ezután, mivel az alkotók is Gyergyó vidékéről származnak Ambrus Imrét idézte, aki Gyergyóalfaluban megnyitotta a másfél tucat hivatásos képzőművészek sorát és persze a Gyergyócsomafalvi Köllő Miklós nagy hírű szobrászt, akinek leszármazottja Köllő Margit.

Végül a művészalbum sorozatáról beszélt. „Lassan negyven felé tart a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatában megjelent kötetek száma. Bár van aki ránézésre füzetnek véli ezeket az albumokat, ha valamennyit felsorakoztatjuk könyvespolcunkon, kiderül, hogy gazdag, változatos, izgalmas a kortárs erdélyi magyar képzőművészet.”

Márton Árpád, képzőművész is elsőként a sorozatról beszélt. Megjegyezte, hogy a Kárpát-medencében hasonló magyar képzőművészekről készült albumsorozat nem jelent meg mostanság. Pedig ez a sorozat nagyon fontos, hisz ennek a segítségével lehet felmérni, hogy hol tart manapság a romániai magyar képzőművészet. „Trianon után mostoha gyerekek maradtunk... Kultúrát kellett teremtenünk el is indult a két világháború közt egy folyamat, de a második világháború után újra jött egy botlás és rengeteg időnek kellett eltelni, hogy ismét albumba rakjuk azt, ami eddig fal mellé volt állítva.”

Izgalmasnak és nem mindennapinak nevezte a kiállítást. Köllő Margitról megjegyezte, hogy nagyon  egyedi. „ Ez textilbe szőtt líra. Anyagba szőve, valahol hihetetlen mélységben, térben és időben ezekből a munkákból zeng a muzsika, az üzenet. Írott vallomások. Mindig, amikor egy kiállítást megnézek, arra gondolok elsősorban, hogy vajon képes lennék-e együtt élni az illető alkotásokkal egy szobában, egy teremben. És tessék elhinni, hogy a Köllő Margit munkáit haza vinném az egészet. Rengeteg bennük a mögöttes tartalom, de a művészi áthallásokon túl, pontos üzeneteket is megfogalmaznak. Ahogy Gazda József is megjegyzi Baász Imrén, Plugor Sándoron és Olosz Ellán túllépve valami olyasmit teremtett, ami 21. századi, és egyedi.”

Sárosi Csabáról, pedig humorosan megjegyezte, hogy a céhek városába, Kézdivásárhelyre került, ahol a képzőművészek céhében nagyon jól megtalálta a helyét. „Azok közé a céhládások vagy céhlegények közé tartozik, akik egyediek a kézdivásárhelyi világban, mert szobrász van, festők is akadnak, de ő az egyetlen grafikus. Kegyetlenül lerántja a valóságról leplet... Nem tudom, hogy hivatalos közegek hogyan fogadták ezt a társadalommal szembeni megfogalmazott fintorát. Margit a visszafogott befele elmélkedő, megfontolt művész, míg Csaba az abszolút kísérletező, aki mindig keres, de meg is találja mindig, hogy milyen újabb formában üzenjen nekünk.”

Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro, 2010. október 26., kedd

Erdélyi macska, erdélyi Fioretti

A Pallas Akadémia új köteteiről

A hét végén immár 16. alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nem csak dedikálásokkal, úgymond egyéni könyvbemutatókkal, hanem kiadói estekkel és kiállításmegnyitóval is várta legtöbbször telt házas vendégeit. Péntek délután a Bernády Házban több hasonló rendezvény is követte egymást, délután öt órától a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó új köteteit ismerhette meg az igen szépszámú közönség. Időhiány okán ezúttal nem felkért méltatók, hanem maguk a szerzők ismertették köteteiket, a házigazda, Nagy Miklós Kund üdvözlő szavai után. A neves írók, költők, képzőművészek között diplomata vendég is helyet foglalt – Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulja, elsőként ő köszöntötte az egybegyűlteket. – Olyan emberként vagyok itt, akinek fél szíve sajnálja, hogy nem végzettsége szerinti szakmáját gyakorolhatja. Magyar történelem-filológia szakon végeztem, annak idején a jezsuita Marosvásárhelyi Gergely példázatgyűjteményét dolgoztam fel. Mi történne, ha nem lennének könyvkiadók? Az irodalom elvesztené azt a közegét, amely rengeteg lehetőséget ad megélhetésre, baráti társaságokra. Egy kultúrtársadalmat kiadói is jellemeznek, Erdély történelmileg is gazdag hely, virágzása ma is tart: folyton új kiadók jelennek meg, a Pallas Akadémia pedig 500. címe fölött tart, és nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos – hallottuk a konzultól, majd Sarány István, a kiadó munkatársa mutatta be elsőként saját kötetét. Erdélyi Fioretti (Ferencesek kényszerlakhelyen) – ez a különleges könyv címe, amely az erdélyi ferencesek '51 utáni kálváriáját tárgyalja, az időszakot, amelyben a rend 150 tagját internálták, majd szétszórták az ország különböző városaiban. Három évfolyam végzett klandesztin módon működő teológiájukon, a kötet erről a teológiáról is szól. A ferencesekre a derű jellemző, ezzel élték túl ezt a megpróbáltatást.

Kozma Mária, a kiadó igazgatója gyerekkötettel jelentkezett Marcika-mesék címmel. Mint elmondta, a mesék unokájához szólnak, aki növekszik, és a meséknek lépést kell tartaniuk életkorával. Oly sokat mesélt neki, hogy könyv született belőle. Albert Ildikó a Szentföldön, Egyiptomban és Észak-Egyiptomban járt, erről a kirándulásról írt könyvet, holott a kirándulás – mint hallottuk – zarándokútként indult. Markó Béla régi-új kötettel jelentkezett Az erdélyi macska címmel: – A könyv az idő múlásának a jele, egy tíz évvel ezelőtt megjelent kötet újrakiadása. '89 előtti esszék, kritikák, kisprózák olvashatók benne, és örvendek, hogy a kiadó szerint kiállta az idő próbáját. A cím nem véletlen, a jelzőt mind szívleljük, izgat minket Erdély, több számunkra, mint egyszerű szülőföld vagy haza – hallottuk a szerzőtől, aki az 1991-ben írt kötetcímadó rövidprózát olvasta fel. Tamás Tímea Hangyalkák című verseskötetéről beszélt: – A hangyalkák bennünk élnek. Verseimben voltam már madárijesztő, törpe, de ez nem lélekvándorlás. A hangyalkák gyakran vannak filozófiai mélységekben, és az egyidejűség érdekli őket. A könyvbemutató Váli Éva Dubaj, ahol a madár is izzad című úti beszámolójának (Utak, tájak, emberek sorozat) ismertetésével ért véget, majd rövid szünet után kezdetét vette az est részeként megszervezett kiállításmegnyitó.

Műtermek a polcon

A Pallas Akadémia sorozatban jelentet meg monográfiákat erdélyi képzőművészekről, idén hat-hét kötettel jelentkeztek, ilyen még sohasem volt – mondta Márton Árpád festőművész, a Műterem sorozat szerkesztője. Idén a sorozat külsőt is váltott, keménykötésű lett, és elhalt képzőművészeinkről is megjelent egy újabb kötetsorozat. A Műterem olyan kötetek összessége, amely egyedülálló: kortárs erdélyi képzőművészeket mutat be, mindegyik könyvvel egy-egy kis tárlatunk lesz a polcon – hallottuk Márton Árpádtól, aki a sorozatban szereplő képzőművészek idei tárlatát – a Bandi Kati, Fazakas Tibor, Köllő Margit, Sárosi Csaba, Vargha Mihály és Zsigmond Márton kiállítását – a szakértő szemszögéből mutatta be, egyenként méltatva a kiállítók életművét. Az ugyancsak kiállító Márton Árpád életművéről, művészetéről pedig – zárszóként – Nagy Miklós Kund beszélt.

Nagy Botond

Népújság, 2010. november 18.

Művészet könyvalakban

Ilyen még nem volt a könyvvásáron: a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó egyszerre hét frissen megjelent művészeti kiadványát mutatja be a közönségnek. Hat a Műterem-sorozatban látott napvilágot, a hetedik a nemrég kezdeményezett Élet-Jelek sorozat második kötete. A könyvkiadást serkentő támogatások rapszodikus jellege is magyarázhatja ezt a szokatlan tömörülést, de a hét könyv kiadása arra is rávilágít, hogy a kiadó a krízis teremtette nehéz helyzetben is igen nagy súlyt helyez a képzőművészet népszerűsítésére, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy sorozatát, amely már meghaladta a 30. kötetet, folytatni tudja, a másikat pedig szintén sorozattá duzzassza. Újabb festő, grafikus, szobrász, textilművész kerül ekképpen ismét az érdeklődés előterébe, több jelentős erdélyi életmű a művészetkedvelők figyelmének középpontjába. A kiadványokat november 12-én, pénteken délután ismertetik a Bernády Házban, ahol jó szokás szerint kiállítást is nyitnak a könyvekben szereplő alkotók néhány munkájából.

Marosvásárhelyről Bandi Kati textilművész, Vajda-hunyadról Fazakas Tibor grafikus festőművész, Sepsiszentgyörgyről Köllő Margit textilművész és Vargha Mihály szobrász, Kézdivásárhelyről Sárosi Csaba grafikus, Csíkszeredából Zsigmond Márton festő örülhet a Műterem-kötetnek. A róluk szóló esszé szerzői a fenti sorrendben Nagy Miklós Kund, Banner Zoltán, Gazda József, Szücs György, Jánó Mihály, Túros Eszter. Az Élet-Jelek-könyv a kiváló csíkszeredai festőművész, a 70 éves Márton Árpád munkásságát elemzi Banner Zoltán tollából. Aligha adódik még ilyen alkalom egyhamar, hogy egyszerre ennyi művészeti kiadványhoz juthassunk. A kiadó 17 órakor kezdődő délutánján, amelyen először a többi új kötetet – Albert Ildikó, Kozma Mária, Markó Béla, Sarány István, Tamás Tímea és Váli Éva más jellegű könyveit – ajánlják a jelenlevők figyelmébe, Balogh György konzul mond üdvözlőbeszédet. E bemutatócsokrot követően nyitja meg a tárlatot Márton Árpád, és kerül sor az albumok méltatására.

Népújság, Múzsa melléklet, 2010. november 6.

A Székelyföld Kolozsváron

„Az erdélyi képzőművészet színe-java képviselteti magát ezen a tárlaton, a Székelyföld eljött hozzánk” – jelentette ki Németh Júlia műkritikus, művészettörténész szerda este Kolozsváron, az EMKE – Györkös Mányi Albert Emlékházban, a kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitóján, ahol a csíkszeredai Pallas – Akadémia Könyvkiadónál megjelent, az alkotók munkásságát bemutató köteteket is ismertették.

Sarány István, a kiadó főszerkesztő-helyettese a Krónikának elmondta: a Műterem-sorozatban megjelent kötetek alkotói pályájuk delelőjén levő művészeket mutatnak be. „Vannak, akik képzőművészeti katalógusnak nevezik a könyveket, de így egymás mellé állítva jól mutatják milyen gazdag az erdélyi képzőművészet” – szögezte le Sarány. Elmondta, több szerencsés véletlennek köszönhetik, hogy két hónap alatt hat kötetet tudtak megjelentetni a sorozatban, így, annak, hogy az Országos Kulturális Alap kedvezően bírálta el a nyomdaköltségekre benyújtott pályázatukat.

Sarány szerint szerencsés véletlen az is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat a képzőművészet évének nyilvánította 2010-et, és emiatt sok képzőművészeti rendezvényt, kiadványt támogattak társfinanszírozóként. A kiadó képviselője hozzáfűzte a sikerhez arra is szükség volt, hogy nagyon jó kéziratok voltak a birtokukban. Sarány István ugyanakkor közölte, az Élet-Jelek-sorozatuk kötetei a kiteljesedett életművel rendelkező, idős, de még aktív képzőművészek életét mutatják be.

A kiállításon alkotásaikkal részt vevő valamennyi képzőművészről készült ismertető könyv, a marosvásárhelyi Bandi Katit Nagy Miklós Kund, a vajdahunyadi Fazakas Tibort és a csíkszeredai Márton Árpádot Banner Zoltán mutatja be, míg a sepsiszentgyörgyi Köllő Margitról Gazda József írt. A kézdivásárhelyi Sárosi Csaba albumának előszavát Jánó Mihály írta, a csíkszeredai Zsigmond Mártont Túros Eszter mutatta be. Sarány István elmondta, a Vargha Mihályt és alkotásait bemutató album, a megújult Műterem-sorozat első kötete, kemény kötésben jelent meg. A kiállításon megtekinthető képzőművészeti alkotásokat Németh Júlia műkritikus, művészettörténész ismertette.

Kiss Előd-Gergely

Krónika, 2010. november 26.

Székelyföldi képzőművészek tárlata Kolozsváron

Kiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutató

Hét kortárs erdélyi magyar képzőművész legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődök az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlatot a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt rendezvényén, szerdán délután nyitották meg a Majális/Republicii utca 5. szám alatt. Az est folyamán a kiállító művészek munkásságát vázoló Műterem és Élet-Jelek sorozatok kiadványait is megismerhettük.

Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntője után Sarány István, a Pallas-Akadémia főszerkesztő-helyettese kifejtette: idén, viszonylag rövid idő alatt hat kötet jelent meg a kiadó Műterem sorozatában, ugyanakkor az Élet-Jelek-sorozat is tovább bővült, a Kosztándi házaspár munkásságáról szóló átfogó monográfiájával (utóbbi Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész munkáját dicséri). – Számos tehetséges képzőművészünk van, olyanok, akiket pályatársaik is elismernek, ugyanakkor jó, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben zajló folyamatokat értő és érző művészeti íróink is akadnak – magyarázta Sarány. Kitért a kortárs hazai képzőművészek munkásságának bemutatására elindított Műterem sorozatra, amely az erdélyi magyar képzőművészet gazdagságát és változatosságát tükrözi. A Bandi Kati (előszó: Nagy Miklós Kund), Fazakas Tibor (Banner Zoltán), Köllő Margit (Gazda József), Sárosi Csaba (Jánó Mihály), Vargha Mihály (Szücs György) és Zsigmond Márton (Túros Eszter) életét és művészetét vázoló Műterem-kötetek mellett az Élet-Jelek sorozatban, Banner Zoltán tollából megjelent Márton Árpád című monográfiát ismertette röviden.

– Ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette fel Vörösmarty szállóigévé vált kérdését Németh Júlia műkritikus. A Tőzsér József által 1971-ben, Gyergyószentmiklóson megalapított romániai könyvposta-szolgálatra utalt, amely „az ország legeldugottabb falvaiba is eljuttatta a magyar könyvet, a magyar szót, s azt a gondolatot, amely hozzájárult a túléléshez, magyarságunk megőrzéséhez”. – 1993-ban pedig megalakult a Pallas Akadémia Könyvkiadó: Kozma Mária főszerkesztésével és Tőzsér József igazgatásával az ország egyik legmarkánsabb könyves vállalatává nőtte ki magát. Terjeszti a magyar könyvet, az irodalmat, a művészetet. Ugyanakkor nem csak terjeszti, de gerjeszti is mindezt, kapcsolatot teremtve az alkotók és a nagyközönség között – magyarázta a műkritikus.

A kiállított alkotások értékelése után Németh Júlia megjegyezte: a teremben az erdélyi képzőművészeti élet színe-javának a keresztmetszetét láthatjuk kicsiben. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi képzőművészek időnként Kolozsváron is bemutatják értékeiket. – A most kiállító művészek mindegyike tagja a Barabás Miklós Céhnek, annak a szervezetnek, amely nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerést, a Magyar Örökség-díjat. Ez pedig nagymértékben nekik is köszönhető – összegzett a műkritikus.

Ferencz Zsolt

Szabadság, 2010. november 26.

Műterem és Élet-Jelek a Székelyföldről

Kiállítással egybekötött könyvbemutató a Györkös Mányi Albert Emlékházban

„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezhetjük Vörösmartyval együtt, születésének közelgő, 210. évfordulóján, s akár el is morfondírozhatunk a témán, de bármennyire pesszimistán és kritikusan viszonyulnánk is korunk visszásságaihoz, a még véletlenül sem paradicsomi állapotokhoz, az igenlő választ nem kerülhetjük meg.

Az én korosztályom, de a nálam tíz-húsz évvel fiatalabbak is emlékezhetnek még arra, mit jelentett a diktatúra legsötétebb, hetvenes nyolcvanas éveiben az írott szó, a könyvbe foglalt gondolat. Mekkora segítséget, milyen erős erkölcsi támaszt nyújtottak a Domokos Géza igazgatta Kriterion minőségi könyvei, a magyar és a világirodalom remekeit megjelentető kötetek. És emlékezhetnek arra a bizonyos Tőzsér postára is – az elnevezés nem kisebb személyiségtől, mint a mi „száguldó riporterünktől”, a felejthetetlen emlékű Beke Györgytől származik, – amely a legeldugottabb kistelepülésre is eljuttatta a nemritkán levegővel is felérő olvasnivalót, a megmaradást szolgáló magyar szót.

S hogy miért e múltba kalandozás egy kiállítás megnyitón? Mert minden mindennel összefügg. Mert talán ez a szemet gyönyörködtető, lelket kiteljesítő tárlat is ott hordozza csírájában Tőzsér József Székelyföldről irányított könyvpostáját, azt az egyszemélyes intézményt, amely 2011 januárjában ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. S amely 1993-tól immár könyvkiadóvá teljesedve, Kozma Mária főszerkesztésével vált a hazai „könyvtermelés” egyik legmarkánsabb képviselőjévé, az irodalom és a művészet terjesztőjévé, sőt gerjesztőjévé is. Amint azt a Műterem és az Élet-Jelek sorozatok itt látható kötetei is igazolják: a képzőművészek és méltatóik szószólójává.

A sorozatok értékes darabjai közül a legfrissebbek kerülnek most bemutatásra, és elevenednek meg a művészek jóvoltából, akik néhány munka erejéig eredetiben is ízelítőt nyújtanak tevékenységükből. Az eredeti alkotásokkal való találkozás élménye pedig összehasonlíthatatlanul többet jelent a legjobb reprodukciónál is, mondhatni hitelesíti a könyvben foglaltakat.

Némi túlzással az erdélyi képzőművészet keresztmetszete elevenedik meg előttünk. A műfaji és stiláris változatosság révén ugyanis betekintést nyerhetünk a kortárs hazai vizuális művészet főbb vonulataiba.

A festészetet Márton Árpád, a Hargita műhely oszlopos tagja és megteremtője képviseli, aki expresszív, varázslatos realizmusával alkotóművészetében mindvégig hű maradt ahhoz a tájhoz és emberéhez, amely elindította a pályán. A robusztus formák elemi erejével ható, mélységesen emberközpontú, erdélyi hagyományokból táplálkozó művészete a legkorszerűbb festői nyelvezeten szól a befogadóhoz. Sajátos színvilágú, balladai tömörségű, sorsképszerű alkotásai a drámaiság és a líraiság egyedi ötvözetei. Művészi munkásságát Banner Zoltán mutatja be gazdagon illusztrált kötetben. A jelenlegi tárlatra a művész három, sejtelmesen könnyed, rendkívül kifejező, a szokásosnál líraibb, megejtő szépségű pasztelljét küldte el.

Zsigmond Márton ugyancsak a régióbeli művészgárda prominens tagja. Képzőművész a szó legnemesebb értelmében, hiszen a monumentális művészet – gondoljunk csak a csíkszeredai mozi homlokzatát díszítő mozaikjára – legalább olyan közel áll hozzá mint a festészet és a mindezek alapját képező rajz. Az emberi test anatómiájának kiváló ismerője és művészi átlényegítője. Biztos kézről, nem mindennapi rajztudásról, lényeglátásról és művészi fantáziáról árulkodó akt sorozatából a Házsongárd Alapítvány kolozsvári aukciós tárlatán is kaphattunk ízelítőt. A róla szóló kismonográfia bevezető tanulmányát Turós Eszter jegyzi. A tárlaton két, folthatásokkal építkező, a figuralitást éppen csak hogy sejtető színvillanásával szerepel.

A régió másik jellegzetes művész képviselője a Kézdivásárhelyen élő Sárosi Csaba. Munkásságát kötetben Jánó Mihály méltatja. Sajátos színvilág, a legkülönfélébb anyagok és tematikák kombinációja, humor, sőt a szarkasztikus megfogalmazások iránti fogékonyság is jellemzi a környezetét és önmagát sajátosan egyedi művészi szemüvegen keresztül szemlélő alkotó művészi világát. A motívumok játékos sokszínűsége és a szigorúan pontos szerkesztés sikerrel egészíti ki egymást a Feszt László-tanítvány Sárosinál.

Fazakas Tibor sajátos színt képvisel erdélyi képzőművészetünkben. Op-artos konstrukciói egyfajta lírai geometria rejtelmeibe nyújtanak betekintést. A művész biztos kézzel, mérnöki pontossággal szerkesztett, festett képi vallomásai dacolni látszanak a számítógépes technika mindenek felettiségével. Alkotásait kötetben Banner Zoltán elemzi.

Leegyszerűsített, tiszta formáival a szobrász Vargha Mihály a művészi absztrakció legmagasabb fokára jut el. Florális, zoomorf és antropomorf fogantatású, geometrikus alakzataival életet, költőiséget lehel a hideg formákba. A művész a mikró- és makrovilág ellesett formáiban véli felfedezni azt a harmóniát, amely a formai megjelenítés katartikus látványát teremti meg. Egyfajta érzelmesen konceptuális szobrászatnak adva ezáltal teret. Munkásságát kötetben Szücs György mutatja be.

Köllő Margit művészi munkásságáról Gazda Árpád ír. A kitűnő rajzkészséggel megáldott textilművész munkái sikerrel ötvözik a látványt és a látvány mögötti gondolati szférát. Természeti motívumokkal gazdagon átszőtt alkotásai ilyenformán a figurativitás következetes vállalásával jutnak el a conceptual art lehetőségeinek kiaknázásáig is. Éppen visszafogottságukban megkapó, különleges eleganciájú munkáit egyfajta sajátos puritánság, önként vállalt aszketizmus jellemzi. Alkotásai úgy korszerűek és úgy jövőbe mutatók, hogy magukon viselik annak a közösségnek a jegyeit, kulturális örökségét, amelyből vétettek.

És hatványozottan jellemző ez a szintén textilművész és divattervező Bandi Kati munkásságára. Nem véletlenül, hiszen a gyökerek tiszteletét és szeretetét a családból hozta. Édesapja, a népművészet igazi apostolaként oktatta a fiatalokat az eredeti népi motívumok sajátosságainak ismeretére, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásának fontosságára. Ezekből ihletődik Bandi Kati is. Az óriáslány ruhájával pedig valósággal brillírozik, korlátlan alkotó fantáziáról és művészi érzékről téve tanúbizonyságot. A munkásságát bemutató tanulmányt Nagy Miklós Kund írta.

A kiállító művészek tagjai annak a Barabás Miklós Céhnek, amely nemrég nyerte el az egyik legmagasabb anyaországi kitüntetést, a Magyar Örökség Díjat. Az elismerés nekik is köszönhető.

Elhangzott 2010. november 24-én, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (szerkesztett változat)

Németh Júlia

Szabadság, 2010. november 30.