Szőcs Vince

Csíkszentmihály 1909 – 1992
Szőcs Vince Régi szokás szerint, szülei félszegen született testvérét (Dr. Szőcs Lajost) tanítatták, így ő csak négy polgáriig jutott. Gazdálkodott, fűrészgyárat, cséplőgépet üzemeltetett. Harminc évesen a falu bírójának választották. Az 1946-os aszály idején, még 20 éhező gyermek étkeztetését vállalta, aztán a népi hatalom igazságot szolgáltatott: kulák lett. Mivel a falu továbbra is szellemi vezérének tekintette, így természetes, hogy Ő lett a hatalom elsődleges célpontja Szentmihályon. A zaklatások sötét évei következtek „feketeautós” kirándulásokkal, bordatörésekkel és közben három gyermeket kellett nevelni, iskoláztatni. Az 1960-as évektől kezdett foglalkozni a falu szellemi és tárgyi hagyatékának gyűjtésével. Falumúzeumnyi gyűjtött anyaga bár megritkulva ma is egyben van. Néprajzi vonatkozású írásai jelentek meg szaklapokban ( Művelődés, Népismereti dolgozatok) és a helyi napilapban (Hargita) is rendszeresen közölt. Az 1989 utáni zajos változásokkal terhelt évek kevésbé voltak alkalmasak az újabb-szabadabb kibontakozásra. És persze teltek az évek is. Halála előtt egy évvel, 1991-ben még rádiófelvétel készült, melynek jóvoltából szinte búcsúként, meghallgathatjuk egy műkedvelő néprajzos hitvallását...



Sz��cs Vince a kiadónál megjelent kötetei


Lármafák öröksége. Csíkszentmihály

Szőcs Vince
Dr. Szőcs András

Megjelent: 2008-09-26
ETO: I. Szőcs Vince
Formátum: 170x240
Kivitelezés: Kötött
Terjedelem: 308 oldal

Nincs készleten



© 2004 - Pallas-Akadémia Könyvkiadó